A szervízdíj és borravaló kérdése az elmúlt években került igazán a figyelem középpontjába, de eltérő okokból. A szervízdíj mint a számla részeként megjelenő, kötelező díjtétel már korábban bekerült a köztudatba. A borravaló intézménye ezzel szemben a bankkártyás fizetések elterjedésével vált újra hangsúlyossá, amikor a POS-terminálok a fizetés során maguk kezdték felkínálni a borravaló megadásának lehetőségét.
Ez azonban csak a kérdés egyik oldala. A másik – a vendéglátóhelyek és a munkavállalók szempontjából lényegesebb – fordulópont az elmúlt évhez kötődik, amikor a borravaló adózási szabályozása érdemben megváltozott. A módosítás következtében a bankkártyával fizetett borravaló adómentessége már nem kivételes helyzetekhez, hanem meghatározott feltételek teljesüléséhez kapcsolódik.
Így a szervízdíj és a borravaló ma gyakran együtt jelenik meg a gyakorlatban, miközben adójogi minősítésük alapvetően eltér. A szervízdíj a szolgáltatás ellenértéke, kötelező díjként jelenik meg a számlán. A borravaló ezzel szemben önkéntes juttatás, amelynek adózási megítélése attól függ, hogyan keletkezik, hogyan kezelik, és miként kerül felosztásra.
A szervízdíj adójogi természete
A felszolgálási díj, közismertebb nevén a szervízdíj adójogi szempontból a vendéglátási szolgáltatás ellenértékének része.
Nem önálló juttatás, és nem a fogyasztó döntésén alapuló összeg, hanem olyan díjtétel, amely – bevezetése esetén – kötelezően fizetendő a vendég számára.
Ez a minősítés több következménnyel jár.
A szervízdíj a vállalkozás oldalán árbevételnek minősül, az általános forgalmi adó alapját képezi, és a vállalkozás könyveiben bevételként jelenik meg. Az a körülmény, hogy a szervízdíjat a vállalkozás később köteles a munkavállalók részére kifizetni, nem változtat a bevételi minősítésen.
A szervízdíj kötelező jellege azt is jelenti, hogy a díj nem az elégedettséghez kötődik. A vendég akkor is köteles megfizetni, ha a szolgáltatás színvonalával kapcsolatban kifogásai voltak. Ez a pont világosan elhatárolja a szervízdíjat a borravalótól, amely önkéntes juttatásként működik.
A szervízdíj felszámítása, mértéke és felhasználása
A szervízdíj nem minden vendéglátási értékesítéshez kapcsolódhat.
A felszámítás lehetősége az értékesítési helyzet jellegéhez kötődik: szervízdíj kizárólag akkor számítható fel, ha a vendég kiszolgálása felszolgáló közreműködésével történik. Olyan helyzetekben, ahol a fogyasztó a vásárlási folyamat jelentős részét maga végzi el – például önkiszolgáló vagy pultos rendszerben –, a szervízdíj felszámításának jogalapja hiányzik.
A szervízdíj mértékét a jogszabály maximálja.
Magánszemély fogyasztók esetében a szervízdíj legfeljebb a vendég által elfogyasztott termékek és igénybe vett szolgáltatások általános forgalmi adót tartalmazó ellenértékének 15 százaléka lehet. Amennyiben a vendéglátási szolgáltatás nem magánszemély részére kerül számlázásra, a felső határ 20 százalék.
A szervízdíjat a számlán és a nyugtán elkülönítetten kell feltüntetni, és a díj az általános forgalmi adót tartalmazza. A vendég számára ez azt jelenti, hogy a szervízdíj összege a fizetéskor előre látható és a végösszeg részét képezi.
A szervízdíj felhasználása jogszabály által kötött.
A vendéglátóhely a befolyt szervízdíj teljes összegét köteles havonta kifizetni a vendéglátási tevékenységben közreműködő munkavállalók részére. A közreműködők köre nem korlátozódik kizárólag a felszolgálókra, hanem magában foglal minden olyan munkavállalót, aki a vendéglátási tevékenység rész- vagy teljes folyamatában közvetlenül részt vesz.
A munkavállalók részére történő kifizetés munkabér jellegű juttatásnak minősül, amelyet az ahhoz kapcsolódó adók és járulékok terhelnek. Ennek következtében a fogyasztó által megfizetett szervízdíj és a munkavállalók által ténylegesen kézhez kapott nettó összeg között szükségszerűen különbség keletkezik.
A borravaló adójogi kezelése
Miért számít önkéntes juttatásnak?
Fontos tisztázni, hogy a vendégtől kapott pluszösszeg adózási szempontból nem a szolgáltatás ára, hanem a kiszolgálással való elégedettség önkéntes elismerése.
Ez azt jelenti, hogy a borravaló nyújtása a fogyasztó döntésén múlik, és nem válhat a szolgáltatás kötelező elemévé. Ez a minősítés alapvető jelentőségű, mert meghatározza azt is, hogy a borravaló mikor és milyen feltételekkel eshet az adómentesség körébe. A borravaló ugyanis nem attól lesz adómentes, hogy így nevezik, hanem attól, hogy tartalmilag is elkülönül a szolgáltatás ellenértékétől.
A korábbi gyakorlat: készpénzes borravaló és a „tip box”
A borravaló elkülönítésének követelménye nem új. A korábbi bírói és adóhatósági gyakorlat a készpénzben adott borravaló esetében is abból indult ki, hogy a borravaló csak akkor nem minősül a vállalkozás bevételének, ha az azonnal és egyértelműen elkülönül a szolgáltatás ellenértékétől.
Ennek tipikus példája volt, amikor a borravalót a vendéglátóhelyen külön, a pénztárgéptől elkülönített borravalógyűjtő dobozban („tip box”) helyezték el. A „tip box” funkciója nem technikai, hanem jogi volt: biztosította, hogy a borravaló ne kerüljön be a pénztárgépbe, és ne olvadjon össze a vállalkozás ellenérték-bevételével.
A gyakorlat ugyanakkor egyértelműen kimondta azt is, hogy amennyiben a borravaló bekerül a pénztárgépbe, az attól a pillanattól kezdve a vállalkozás bevételének minősül, függetlenül attól, hogy a felek borravalónak szánták-e az összeget.
A jelenlegi szabályozás: a „digitális tip box” elve
A bankkártyás fizetések elterjedése miatt a készpénzes elkülönítés gyakorlata önmagában már nem volt alkalmazható. Az elmúlt évtől hatályos jogszabálymódosítás erre a helyzetre reagált, és nem szakított a korábbi logikával, hanem azt átültette a digitális környezetbe.
A bankkártyával fizetett borravaló akkor kezelhető adómentes juttatásként, ha a vendéglátóhely:
- a borravalót elkülöníti a szolgáltatás ellenértékétől,
- az összeget nem számolja el árbevételként,
- és azt nyilvántartással igazolható módon továbbadja a munkavállalóknak.
Ebben az esetben az a körülmény, hogy a borravaló technikailag a vállalkozás POS-terminálján keresztül, a vállalkozás bankszámlájára érkezik be, önmagában nem teszi az összeget árbevétellé. A döntő szempont az, hogy a borravaló a nyilvántartásban és az elszámolásban külön jogcímen jelenjen meg.
A bankkártyás borravaló ilyen módon a korábbi „tip box” digitális megfelelőjeként működik.
Nyilvántartási kötelezettség és az adómentesség feltétele
A borravaló adómentességét az azt érvényesíteni kívánó vállalkozó köteles bizonyítani.
A vendéglátóhelynek olyan nyilvántartást kell vezetnie, amely alapján egy ellenőrzés során egyértelműen megállapítható:
- hogy a fogyasztó mit fizetett a szolgáltatás ellenértékeként,
- és mit adott borravalóként,
- mekkora összegű borravaló keletkezett,
- kik részesültek belőle,
- és milyen elosztási elvek alapján.
Ugyanakkor a modern POS-rendszerek riportjai (amik külön soron hozzák a „Gratuity” vagy „Tip” összeget) ma már a NAV számára is elfogadható alapdokumentumnak számítanak, ha azokat a bizonylatolással összevetik.
Az elkülönítés hiánya azt eredményezi, hogy a borravaló nem választható le a szolgáltatás ellenértékéről. Ilyen esetben az összeg a vállalkozás bevételévé válik, és az ahhoz kapcsolódó adó- és járulékszabályok alkalmazandók.
Kik részesülhetnek a borravalóból?
A borravaló nem kizárólag a felszolgálókat illeti meg. Megfelelő elkülönítés és nyilvántartás mellett a borravaló a vendéglátási tevékenységben közreműködő munkavállalók szélesebb körében is felosztható.
A felosztás módját a vállalkozó határozza meg, feltéve hogy:
- az elvek előre rögzítettek,
- következetesen alkalmazottak,
- és nyilvántartással igazolhatók.
Ez a rugalmasság különbözteti meg a borravalót a szervízdíjtól, ahol a felosztás jogszabály által kötött, és a kifizetés munkabér jellegű.
Elhatárolás: ellenérték vagy juttatás?
A borravaló és a szervízdíj elhatárolásának első és leglényegesebb szempontja az, hogy az adott összeg kötelezően fizetendő-e, vagy a fogyasztó önkéntes döntésén alapul.
A szervízdíj a szolgáltatás ellenértékének része. Amennyiben a vendéglátóhely bevezette, a fogyasztó számára kötelezően fizetendő, és a számla részeként jelenik meg. A fizetési kötelezettség nem függ attól, hogy a fogyasztó mennyire volt elégedett a szolgáltatással.
A borravaló ezzel szemben önkéntes juttatás. A fogyasztó dönt arról, hogy ad-e borravalót, és ha igen, milyen összegben. A borravaló nem válhat a szolgáltatás kötelező elemévé, és nem épülhet be automatikusan az ellenértékbe.
Ez a kötelező–önkéntes különbség nem pusztán fogyasztóvédelmi kérdés.
Adójogi szempontból ez az a pont, amely elválasztja az ellenértéket, amely a vállalkozás bevételét képezi, az önkéntes juttatástól, amely megfelelő elkülönítés és nyilvántartás mellett kívül maradhat az árbevételen és a bérjellegű közterheken.
Miért éri meg? – Adóterhek összehasonlítása
A szervízdíj és a borravaló nem csupán elszámolási kérdés, hanem a bérköltségek hatékony kezelésének eszköze is. Az Szja tv. 1. számú mellékletének 4.21. pontja értelmében mind a szervízdíj (felszolgálási díj), mind a megfelelően kezelt borravaló adómentes bevételnek minősül a magánszemély oldalán.
Az alábbi táblázat szemlélteti, mekkora teher rakódik 100 000 Ft juttatásra a különböző jogcímeken:
Adónem / Járulék Normál munkabér
Szervízdíj
Borravaló (digitális/kp)
Szociális hozzájárulási adó (Szocho) 13%
0% 0%
Személyi jövedelemadó (SZJA) 15%
0% (mentes) 0% (mentes) Társadalombiztosítási járulék (TB) 18,5%
18,5% 0%
Összes adóteher 46,5%
18,5% 0%
Munkavállaló nettó jövedelme 66 500 Ft
81 500 Ft 100 000 Ft
Borravaló felkínálása a fizetési folyamatban – fogyasztóvédelmi szempontok
Borravaló felkínálása pultos és önkiszolgáló értékesítésnél
A borravaló felkínálása a fizetési folyamat során a fogyasztók egy részében értelmezési bizonytalanságot okoz, különösen akkor, ha az adott vendéglátóhely egyidejűleg szervízdíjat is alkalmaz. Ilyen esetekben a fogyasztó gyakran azt érzékeli, hogy a szolgáltatás ellenértékének egy része már kötelező jelleggel megfizetésre került, miközben a POS-terminál további, százalékos borravaló megadásának lehetőségét kínálja fel.
A tapasztalatok szerint szervízdíjas helyeken az elégedett vendég ilyenkor nem újabb százalékos juttatásban gondolkodik, hanem legfeljebb a végösszeg kerekítésével fejezi ki elégedettségét. Ez a magatartás arra utal, hogy a fogyasztói oldalon a szervízdíj és a borravaló nem összeadódó, hanem sok esetben egymást helyettesítő tételekként jelenik meg.
Ez a feszültség különösen markánsan jelentkezik olyan értékesítési helyzetekben, ahol a kiszolgálás pultnál történik, vagy ahol a fogyasztó a vásárlási folyamat jelentős részét maga végzi el. Ezekben az esetekben a borravaló felkínálása sokszor nem a szolgáltatás minőségéhez, hanem pusztán a fizetési folyamat technikai kialakításához kapcsolódik.
A borravalót fizetéskor egyre gyakrabban jelenítik meg a POS-terminálon pultos kiszolgálásnál, pékségekben, kávézókban és gyorséttermekben is, ahol a fogyasztó a vásárlási folyamat jelentős részét maga végzi el.
Jogilag ezekben az esetekben sincs tiltva a borravaló adása. A szabályozás nem köti felszolgálói közreműködéshez a borravalót, hiszen az önkéntes juttatásként bármilyen szolgáltatáshoz kapcsolódhat. A fogyasztói oldalon azonban érthető módon merül fel a kérdés, hogy mi indokolja a borravaló felkínálását olyan helyzetben, ahol a szolgáltatás tartalma a termék átadására korlátozódik, vagy ahol a fogyasztó maga végzi el a kiszolgálás jelentős részét.
Ez a különbség azért lényeges, mert a borravaló elhatárolásának egyik alapvető szempontja éppen az önkéntesség. Minél kevésbé érzékelhető szolgáltatási többlet kapcsolódik a fizetéshez, annál könnyebben válik vitathatóvá a borravaló felkínálásának indokoltsága a fogyasztó szemszögéből.
POS-terminálos borravaló és az önkéntesség tartalma
A legtöbb POS-terminál százalékos borravaló-opciókat jelenít meg a fizetés során. A nulla százalék ma már formálisan választható, ugyanakkor a fizetési folyamat gyakran nem zárható le aktív döntés nélkül. A fogyasztónak tehát állást kell foglalnia, jellemzően a kiszolgáló jelenlétében.
Ez a működés jogilag önmagában nem tiltott. A versenyjogi gyakorlat ugyanakkor már korábban rámutatott arra, hogy a borravaló felkínálásának módja önmagában is befolyásolhatja a fogyasztói döntést. A korábbi határozatok – még a 0% opció kötelező megjelenítése előtti időszakban – kifejezetten azt kifogásolták, hogy a fizetési felület a fogyasztót döntési kényszer alá helyezte, és ezzel a borravalót a gyakorlatban kötelező jellegűvé tette.
A nulla százalék feltüntetése ezt a problémát formailag enyhítette, de tartalmilag nem oldotta fel teljesen. Amennyiben a fizetés csak akkor zárható le, ha a fogyasztó valamelyik opciót kiválasztja, az önkéntesség jogi tartalma beszűkül. Ez különösen érzékeny ott, ahol a szolgáltatás jellege eleve nem indokolná a borravaló megadását.
Fogyasztóvédelmi és adójogi összefüggések
A fogyasztóvédelmi szempontok ebben a körben szorosan kapcsolódnak az adójogi elhatároláshoz. A borravaló adójogi értelemben ugyanis csak addig minősül önkéntes juttatásnak, amíg a fogyasztó ténylegesen szabadon dönthet a megadásáról.
Álláspontom szerint amennyiben a fizetési folyamat kialakítása a borravalót a gyakorlatban a kötelező elem irányába tolja el, az nemcsak fogyasztóvédelmi kérdéseket vethet fel, hanem az adójogi minősítést is kockázatossá teheti. A kötelező jelleg irányába történő elmozdulás ugyanis az összeget az ellenérték fogalma felé közelíti, ami ellentétes a borravaló adómentes kezelésének alapfeltételeivel.
A kötelező és az önkéntes jelleg elhatárolása ezért nem csupán elméleti kérdés. Ez az a pont, ahol – a jelenlegi szabályozási környezetben – a fogyasztóvédelmi, versenyjogi és adójogi szempontok értelmezési szinten találkoznak, és ahol a fizetési folyamat gyakorlati kialakítása jogi kockázatot hordozhat.
Gazdasági racionalitás: szervízdíj vagy borravaló?
Mindkét juttatás gazdasági funkciója azonos: mindkettő a munkavállalók jövedelmének kiegészítését szolgálja. A két konstrukció közötti különbség nem a célban, hanem a jogi jellegben és az adózási kezelésben jelenik meg.
A szervízdíj kötelező díjtétel, amennyiben a vendéglátóhely bevezette. A fogyasztó számára a számla részeként jelenik meg, ezért előre kalkulálható, biztos bevételt jelent a vállalkozás számára. Ugyanakkor a szervízdíj a vállalkozás adóköteles árbevételének része, és a munkavállalók részére történő kifizetése munkabér jellegű juttatásként valósul meg, jelentős adó- és járulékteher mellett. Előnye az átláthatóság és a kiszámíthatóság, hátránya a magas köztehervonzat.
A borravaló ezzel szemben önkéntes juttatás. Formálisan nem kötelező, ezért a vállalkozás oldaláról nem tekinthető biztos bevételnek, és a mértéke előre nem garantálható. A gyakorlat ugyanakkor azt mutatja, hogy a vendéglátásban jellemzően 10–15% körüli borravaló alakul ki, így a teljes kiszámíthatatlanság inkább elméleti, mint gyakorlati kérdés.
Adójogi szempontból a borravaló előnye abban áll, hogy megfelelő elkülönítés és nyilvántartás mellett adómentes juttatásként kezelhető. Ez azonban többlet adminisztrációt és bizonyítási kötelezettséget ró a vállalkozásra. Egy esetleges ellenőrzés során a vendéglátóhelynek igazolnia kell, hogy a borravaló nem vált a szolgáltatás ellenértékévé, nem került árbevételként elszámolásra, és azt dokumentált módon adták tovább a munkavállalóknak.
A két konstrukció közötti választás ezért nem egyértelműen „jobb–rosszabb” kérdés. A szervízdíj kiszámítható és átlátható, de költséges. A borravaló adózási szempontból kedvezőbb lehet, ugyanakkor nagyobb felelősséget és körültekintőbb elszámolást igényel a vállalkozás részéről.
A cikk a jelenleg hatályos jogi környezet alapján készült, és nem minősül konkrét jogi tanácsnak; az egyes megoldások megítélése mindig az adott vállalkozás gyakorlatától függ.
dr. Szőke Ágnes Éva
ügyvéd/adójogi szakjogász